A világ legunalmasabb és egyben legvarázslatosabb helye: a reptér

2019-10-02 15:09

Hol mérik a távolságot órában, kilométer helyett? Ugyanott, ahol a világ legtermészetesebb dolgaként alhatsz a székeken elnyúlva, és ahol a nap bármely szakaszában ihatsz alkoholt furcsálkodó pillantások nélkül.

A reptérre sokszor csak egy kényszerű állomásként tekintünk, mielőtt a valódi úti célunkat elérnénk. Pedig a reptér több szempontból is egy borzasztóan érdekes. 3 pontban foglalom össze, miért olyan különleges!

 

1. A "semmilyen" dizájn a biztonság

Aki volt már legalább két különböző reptéren, az tudja, hogy van egy jellegzetes sajátosságuk: az, hogy nincs semmilyen jellegzetes sajátosságuk. Egy semleges, csupasz térről van szó, ami mellőz minden specifikus dekorációt, ami az adott ország kultúrájára jellemző. A reptér nem arról szól, hogy melyik reptéren vagy, hanem arról, hogy a reptéren vagy. Dominál a fém, és a fehér-fekete-szürke színárnyalatok.

Ez a nemzetközi dizájn egy állandóan beazonosítható és könnyedén felismerhető teret eredményez. Ami pedig változatlan és ismerős, az egyben biztonságos is, nem? Ennek a minimalista, jellegtelen, egy kaptafára készült dizájnnak köszönhetően a reptér egyfajta menedékhelyként funkcionál. Egy biztos pont, ahol tudjuk, mire számíthatunk és mi vár ránk. Minden ki van táblázva, tele a hely biztonságiakkal. Biztonságban vagyunk.

 

2. Mindegy, hogy ki vagy

Az unalmas enteriőr nem az egyetlen dolog, ami megnyugvással tölthet el a reptéren. Amikor látom, hogy valaki a túltömött táskájába próbál még valamit begyömöszölni, hogy átmehessen a biztonsági kapun, vagy amikor látom, hogy mindenki nagy egyetértésben szidja a WizzAirt az adott késésben lévő járatot, akkor érzem a leginkább, hogy mindannyian egy cipőben vagyunk. Az a helyzet, hogy a reptér lényegében egy nagy kereszteződés, ahol nem számít a személyes háttér.

Ha belegondolunk, sehol máshol nincsen egyszerre annyi különböző nemzetiségű ember egy helyen, mint egy reptéren. És mégis, mindannyian ugyanazon megyünk keresztül, hála a tipikussá vált reptéri procedúrának. Becsekkolunk, cipekedünk, sorban állunk, túrjuk a táskánkat, ülőhelyet keresgélünk, olvasunk-alszunk-eszünk-vásárolunk, nézegetjük az óránkat, unatkozunk, fáradtak vagyunk, izgatottak vagyunk… És teljesen mindegy, hogy nézünk ki. Senki nem foglalkozik a másikkal. Mindenki olyan, amilyen – kisgatyában, aki Tenerifére utazik, és kabátban, aki Izlandra. És persze a gyűrött fej.

Egy buborék részesei vagyunk, úgy, mint amikor már repülünk; nem érdekes, hogy technikailag hol vagyunk (vagyis éppen mi fölött repülünk), csak a gép belseje a fontos. Sehol sem vagyunk, és mégis: csakis ott. Egy zárt világ ez, amelynek megvannak a saját törvényei és szokásai, és ez összeköt mindenkit.

 

fotók: pixabay

 

3. Ezért mindig megéri

Oké, tehát a reptér biztonságérzetet nyújt, és azt az érzetet kelti, hogy egy cipőben járunk – na de mi adja neki azt a pluszt, amitől még varázslatosnak is mondható? Nos. Ismerjük a Love Actually film nyitó-és zárójelentét, amikor a Heathrow reptéren várakozó barátok, családtagok üdvözlik az érkező utasokat? Bár megható a jelenet, adódik a kérdés: mennyire realisztikus ez? Tényleg ilyen „csöpögős” élmény a hazatérés és az elválás egy reptéren? Én személyes tapasztalataim alapján csak annyit mondhatok: igen. (Mellesleg a filmhez visszatérve fun fact, hogy a nyitó-és zárójelenetben felvett emberek nem színészek: rejtett kamerákat használtak, és a reakcióik igaziak.)

Bár manapság egyre több az ingázó, aki gyakran megtesz egy-két órás repülőutakat, azért alapvetően a repüléshez nagyobb utazást szoktunk asszociálni. Aki repül, az jó eséllyel átszel országokat, tengereket, és nem biztos, hogy egyhamar viszont látjuk. Ráadásul a repülés még ma is sokakban okoz némi húzódzkodást, ha nem is konkrét félelmet. Ezeknek együttesen köszönhető az, hogy itt más jellegű a búcsúzkodás, mint amikor felrakunk valakit a buszra. Jelentőségteljesebb, komolyabb, őszintébb.

Fiatal felnőtt búcsúzik a szüleitől. Ölelkeznek, mosolyognak, integetnek. Idős bácsi várja a nénit, virágot szorongat, és izgatottan, újra meg újra a kijelző táblára pillant. A látássérült férfi kijön a reptérre és meglepi az érkező szerelmét, akivel utána hosszú percekig sírnak és nevetnek…. Egy pár kedvenc azokból a szituációkból, amiknek szemtanúja voltam. Csak annyit tudok mondani, hogy csodálatos látvány. És ezért bármennyire is ráuntam a repterekre, mindig is közel fognak állni a szívemhez.

Valahol a Földközi-tenger fölött

 

Hogy mit akartam mindezzel elmondani? Azt hiszem, csak annyit, hogy nem feltétlenül kell a reptérre úgy gondolnunk, mint egy unalmas helyre, ami egyet jelent a várakozással. Például az is megérne egy külön misét, hogy milyen elrendezésű a tipikus reptéri alaprajz, már ami a várakozó terminált illeti, és hogy mennyire tudatos ezeknek az elrendezése. A biztonsági kaputól az esetek 90%-ában csak egy hatalmas bolton keresztül érhetünk át a terminálba, hogy mindenképp az orrod alá legyen dugva mindenféle termék és még azelőtt elcsábulj, hogy a terminálba érve le tudnál ülni és elzárnád magad a vásárlás lehetőségétől. És mi a helyzet azzal, amikor csak az étteremben van kifüggesztve a Departures tábla, hogy konkrétan be kelljen menned a kajapulthoz, csak azért, hogy megnézd a kiírást?... Értik ezek a marketinget.

De ez már egy másik téma, kicsit elkalandoztam; ez is csak azt mutatja, milyen sok érdekessége van egy reptérnek. Újabban én is azt a hozzáállást tapasztalom magamon, hogy nem csak egy utas vagyok a sok közül, hanem megfigyelő is, és így sokkal izgalmasabb az utazás!