Orrot fújni Angliában? Csak óvatosan - 5 dolog, amit érdemes tudni az angol etikettről

2019-02-03 13:17

 

Anglia népszerű úti cél a magyarok körében, de akad ott pár olyan szokás, ami még okozhat meglepetést számunkra. Kint töltött éveim alatt feltűnt néhány dolog, ami az angoloknak ugyan természetes, mi viszont jó, ha tudatosan odafigyelünk rájuk – különben kínos helyzetekbe hozhatjuk magunkat... Íme a lista, a teljesség igénye nélkül!

 

1, A „V” jel sértő

Van az a kézjel, amikor a mutató-és középsőujj egy V-t formál, és attól függően, hogy milyen kontextusban használod (például hogy kifele vagy befele fordítod-e a tenyered, és hogy melyik országról van szó), ez lehet pozitív és negatív gesztus is. Mi alapvetően úgy ismerjük, mint a béke vagy győzelem jelét, amit sokan előszeretettel használnak fotós pózoláskor is. Azonban ha valakinek ezt mutatod Angliában, befelé fordított tenyérrel, akkor voilá, sikeresen elküldted az illetőt melegebb éghajlatra. Ez a gesztus körülbelül ugyanazt jelenti, mint amikor itthon a középső ujjunkkal beintünk valakinek. Már jó ideje kint laktam, amikor erről tudomást szereztem, de szerencsére korábban sem adódott incidensem belőle. Mindenestre ha azt szeretnéd mutatni, hogy 2, inkább a mutató és hüvelykujjadat használd!

Ennek fényében értelmet nyer a Kingsman azon jelenete is, amikor Eggsy ezt mutatja az őt üldöző bandának

 

 

2, A sorbanállás szent

Ha kilométeres sorba botlasz a járdán, jó eséllyel nem cukrot osztogatnak, hanem a buszra vár a nép. Az angolok nagyon szeretnek szép libasorban állni, náluk ismeretlen a tülekedés koncepciója, és csúnyán meg is nézik azt, aki megpróbál előre nyomakodni. Tulajdonképpen van előnye a dolognak, mert így nem kell azon izgulni, hogy vajon a tolakodással sikerül-e majd jó helyet kifogni; a sorban ácsorogva van idő beletörődni, hogy úgyis úgy fogtok állni a buszon, mint a heringek. Ez alól a rendezett, fegyelmezett sorakozás alól az egyetlen kivétel a londoni Victoria buszpályaudvar, ami kimeríti a káosz és tömeg fogalmát. (Nem költői kérdés: miért szabták olyan picire a várakozó terminált London legforgalmasabb buszpályaudvarán?) A kisebb városokban szigorúan tartják a sorban állás etikettjét, és ez nemcsak a tömegközlekedésre érvényes, hanem minden olyan szituációra, ahol már 3-4 ember összeverődik és vár valamire.

 

3, Orrfújás nem, szipogás igen

Erről a dologról már hallottam, mielőtt először kiutaztam Angliába, de úgy voltam vele, hogy bizonyára hülyeség. Ugyan miért szipogna valaki hangosan órákon keresztül, ahelyett, hogy egyszer gyorsan kifújná az orrát? A válasz: mert miért ne? (Legalábbis ennél több logikát egyelőre még nem sikerült felfedeznem a jelenségben). Ezt az egészet a saját bőrömön tapasztaltam meg, amikor először bátorkodtam diszkréten kifújni az orromat az óra közben, és 20-ból 15 fej konkrétan hátrafordult és szúrósan rámbámult. Mondanám, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megtanultam a leckét, de ez nem igaz – ha a szükség úgy hozza, akkor bizony továbbra is kifújom az orromat. Nem tudom, hogy mindenütt így van-e, de ahol én voltam, az ország középső részén erősen él ez az etikett. Szinte sosem láttam orrot fújó angolt; viszont egyszer a társaságunk egyik tagja bejelentette, hogy akkor ő most elvonul a mosdóba, hogy kifújja az orrát, majd mindjárt jön vissza. Úgyhogy a tanulság: a szipogás és szörcsögés, bármilyen hangos és idegesítő, teljesen elfogadott, de azt jól gondold át, hogy előkapod-e a zsebkendőt!

 

4, Személyes dolgokról nem beszélünk

Persze ez attól is függ, kiről van szó és mennyire vagy jóban az illetővel. Ha viszonylag felszínes ismertségben állsz egy angollal és beszélgettek, akkor nehéz lesz áttörni bizonyos falakat. Tapasztalatom alapján nagyrészt igaz a sztereotípia, hogy az angolok valamelyest tartózkodóak és sokszor az időjárásnál megreked a társalgás. Tény, az időjárás egy biztonságos megoldás, mert arról mindig van mit panaszkodni, ráadásul tökéletesen semmitmondó és udvarias téma. Szerencsére a fiatalabbakra azért ez kevésbé vonatkozik.

 

5, You all right?

Amikor először kiköltöztem, valamilyen oknál fogva azt hittem, hogy Amerikához hasonlóan Angliában is a „hi, how are you/how're you doing” kérdést fogom mindig hallani. Ez a köszönést helyettesíti, és a bevett válasz rá annyi, hogy „fine, thanks”, mert valójában a kutyát nem érdekli, hogy mi van veled. Várakozásaimmal ellentétben ezt a kérdést szinte sosem hallottam, helyette minden egyes alkalommal egy rövid „you all right?” fogadott – nem csak amikor összetalálkoztam valakivel, hanem a McDonaldsban is így szólított az eladó, amikor én kerültem sorra. Legelső egy-két alkalommal (amíg nem állt össze a kép, hogy itt ez a bevett szokás) mindig eltűnődtem, hogy vajon úgy nézek ki, mint akit a rosszullét kerülget? Gondoltam, semmi gond, marad az „I’m fine thanks” válasz, vagy szimplán egy „yes”, de egy idő után az a sanda gyanúm támadt, hogy teljesen fölösleges bármit is mondani. Miután egyszer-kétszer furán is néztek rám (főleg amikor a végére odabiggyesztettem, hogy „…and you?”), úgy döntöttem, ezt a kérdést teljes mértékben ignorálni kell. Pont olyan és pontosan annyit jelent, mint egy egyszerű „hi”. Ha azt mondod, hogy fine, és utána vágsz bele a mondandódba, nincs semmi baj, de jó tudni, hogy az a fine sem szükséges. Elég egy félszeg mosoly és egy „hey”, aztán már adhatod is le a sajtburi rendelést.